Ezért a két filmért érdemes várni az év végét

2016.05.13.

Egyik kockáknak, másik képregény fanatikusoknak az igazi csemege, ennek ellenére a mezei mozirajongónak is bőven akad rajta csámcsogni való.

Karmester a kulisszák mögött – Steve Jobs

2016.01.16.

Steve Jobs nyilvánvalóan megkerülhetetlen figurája a számítástechnikának és mivel a számítástechnika meg a hétköznapjainknak, így az is ismeri a nevét, aki legfeljebb csak az e-mailjeit nézi meg a gépén. De, hogy ki ez az ember, és kik, mik állnak a hatalmas birodalom mögött, azt most Danny Boyle mutatja meg nekünk.

Megvan a Prometheus folytatásának hivatalos szinopszisa és premierdátuma

2015.11.17.

A Prometheus folytatása körül már egyre nagyobb a felhajtás és a változtatás. Eleinte még csak Prometheus 2-ként hivatkoztak rá, majd Ridley Scott bejelentette, hogy az Alien: Paradise Lost nevet fogja viselni, majd később szintén Scott jelentette be azt, hogy Alien: Covenant címen fog futniMost a 20th Century Fox kiadott egy hivatalos közleményt és logót a projektről, ami tartalmazza a film premierdátumát és a szinopszisát is. A kiadó megerősítette azt, amiről a rendező is beszélt, vagyis a hivatalos cím valóban  Alien: Covenant lett, a film premierje pedig 2017. október 6-ra várható. 

Jeremy Irons és Brendan Gleeson az Assassin’s Creedben

2015.10.05.

(kép forrása: http://heroichollywood.com/

Az Assassin’s Creed szereposztásával kapcsolatban eddig már ismert volt Michael Fassbender (A szégyentelen, Prometheus) és Marion Cotillard (Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés) neve, akik  mellé most Brendan Gleeson (Erőszakik, Kálvária) és Jeremy Irons (Die Hard - Az élet mindig drága, A vasálarcos) is csatlakozott. Gleeson formálhatja meg a főhős (Fassbender) édesapját, Irons pedig Cotillardét.

Michael Fassbender Nesbo adaptációban

2015.09.09.

Michael Fassbenderrel tárgyalnak a legújabb Nesbo adaptáció, a Hóember kapcsán. A színész azt a Harry Hole nyomozót alakítaná, aki a Nesbo könyvek egyik fő alakja (10 könyvben szerepelt eddig). Hole egy  nő gyilkossági ügyében nyomoz az osloi rendőrség berkein belül. 

(kép forrása: www.variety.com)

A film rendezője, a Suszter, szabó, baka, kémet is jegyző Tomas Alfredson lesz, és a stábba még Martin Scorsese is beszállt producerként.

Fassbendernek kiemelten mozgalmas ez az időszak, mivel két új filmje, a Macbeth és a Steve Jobs-film is most ősszel jön ki. 

Szerelem, sötét verem - A nyugat útján

2015.08.02.

A western a vadnyugatról, fegyverekről, mocsokról, Clint Eastwoodról és a leszámolásról szól. De mi van akkor, ha ebbe még belekerül egy fiatal skót fiú és a szerelem egy kis lírai, filozófiai felhanggal? Izgalmas, szokatlan western, ami sajnos nem kapott elég hírverést.

 Jól ismerjük már a mesét a legkisebb királyfiról, aki szíve hölgyét meghódítandó elindul a rögös úton, ahol útja során hol barátokra, hol pedig ellenségekre talál. Jay (Kodi Smit-McPhee) is egy ilyen kis királyfi, aki egészen Skócia partjairól indul el A lányhoz Amerikába. Csak a szép kis mesében az a bökkenő, hogy éppen a vadabbnál vadabb nyugatra viszi útja valahol a 19. század végén, ami lássuk be, nem egy mesébe illő korszak.

(kép forrása: www.littlevillagemag.com)

Végre itt a Steve Jobs előzetese

2015.07.01.

Danny Boyle legújabb filmje, a Steve Jobs előzetese végre megérkezett. Nagyon várós, nem csak kockáknak, hiszen a rendezőn kívül a színészgárda is (Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen, Jeff Daniels) bizonyított már, szóval a minőség már most garantált.

Macbeth előzetes

2015.06.04.

Ma jött ki Justin Kurzel filmjének trailere, amiben a hatásos képi világ és a két főszereplő, Marion Cotillard és Michael Fassbender alakítása nagyon is ígéretesnek tűnik.  Sajnos a hazai bemutatóig még hónapokat kell várni, a Macbeth nálunk ősszel kerül majd moziba. 

Két új részlet a Macbeth-ből

2015.05.23.

A napokban látott napvilágot két részlet a Justin Kurzel által rendezett Macbeth-ből. Cannes-ban már láthatták a szerencsések, viszont a többieknek őszig várniuk kell.

Steve Jobs ízelítő

2015.05.18.

Michael Fassbender alakítja a legújabb Steve Jobs-féle film főszerepét, amit Danny Boyle rendezett. Korábban már készült hasonló alkotás Ashton Kutcherrel, viszont az nem aratott nagy sikert.  Valószínűleg ez jobb mozi lesz, mivel a stábban nem csak a már klasszikusnak számító Trainspotting rendezője és a 12 év rabszolgaság rabszolgatartója szerepel, hanem a forgatókönyvet az az Oscar-díjas Aaron Sorkin írta, aki régebben az Egy becsületbeli ügy és a Social network – A közösségi háló című filmeken dolgozott.