Kínában imádják a Bogyó és Babócát

2017.09.18.

Elnyerte a zsűri különdíját a Bogyó és Babóca című animációs filmsorozat egy epizódja a kínai Hszianban megrendezett 6. nemzetközi animációs filmfesztiválon.

Szeptemberben debütál a hétszázmilliós magyar rajzfilm

2017.08.25.

Szeptember 28-tól vetítik a magyar mozikban a csaknem 700 millió forintból megvalósított Salamon király kalandjai című új magyar családi rajzfilmet, amely a József Attila-díjas Böszörményi Gyula forgatókönyvíró, valamint a több népszerű animációs filmet is jegyző Albert Hanan Kaminski belga rendező közreműködésével készült.

Idén is ütős filmekkel vár Miskolc

2017.08.09.

A négyzet

A Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál idén már 14. alkalommal a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza Miskolcra szeptember 8. és 17. között. Olyan nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentum- és animációs filmeket, amelyeknek, mint eddig is, a fesztiválon lesz a magyarországi premierje.

Wunder Judit Kötelék című rövidfilmje kapta a KAFF nagydíját

2017.06.25.

Wunder Judit Kötelék című rövidfilmje kapta a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) nagydíját, amelyet szombaton este a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban adtak át.

Oscar-díjas rendező is ellátogat Kecskemétre

2017.06.21.

A június 21. és 25. között zajló Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) egyik kiemelt vendége az Oscar-díjas  Michael Dudok de Wit lesz.

27 ország és több mint 400 film a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

2017.06.13.

Huszonhét országból több mint négyszáz filmet vetítenek június 21. és 25. között a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF), amelynek idei díszvendége Ausztrália lesz.

Visszatér a mozikba a Vuk

2017.06.08.

A néhai Dargay Attila születésének 90. évfordulója alkalmából június 22-én visszatér a magyar mozikba a Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló legismertebb rajzfilmklasszikusa, a Vuk, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig tematikus Vuk-napot rendeznek június 18-án.

Összeállt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál magyar versenyprogramja

2017.05.08.

A háromtagú előzsűri 229 nevezésből 116 animációt válogatott be Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) magyar versenyprogramjába.

Újra esélyes az Oscarra Bucsi Réka

2017.04.19.

Bucsi Réka LOVE című animációja nyerte a zsűri díját az észak-karolinai RiverRun nemzetközi filmfesztiválon, ezzel esélyes lett a jövő évi Oscar-díjra.

Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező előtt tisztelegnek Kaposváron

2017.04.19.

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia által A légy című animációs filmjéért 1981-ben kitüntetett, az idén 71 éves alkotó pályáját a Pannónia Rajzfilmstúdióban végzett tevékenységétől a külföldi munkáin át a hazatérését követő sikerekig lenyomatok, grafikák, fotók, filmképek segítéségével ismerhetik meg az érdeklődők - mondta el M. Tóth Éva animációsfilm-rendező, ötletgazda az MTI érdeklődésére.