Magyar dokumentumfilm mutatja be az üldözött észak-iraki keresztények mindennapjait

Az észak-iraki üldözött keresztény kisebbséget, a keresztény egyházaknak a régióban folytatott munkáját mutatja be az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilm, amely hétfőn este lesz látható a Duna televízió műsorán. 

Az MTI-nek a film készítője, Siklósi Beatrix beszélt a Böjte Csaba ferences, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes és Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő négynapos missziós útját végigkísérő filmről.

A misszió lehetősége Hölvényi Györgytől érkezett május elején, aki Böjte Csabával és Sajgó Szabolccsal, valamint Siklósi Beatrixszal és Marossy Géza operatőrrel együtt érkezett Észak-Irak kurdisztáni régiójába, Erbílbe és környékére. Ez a terület közel van Moszul városához, amelynek egy részét ma is megszállva tartja az Iszlám Állam.

A magyar delegáció a négy nap alatt ellátogatott menekülttáborokba, ahol találkoztak otthonukból elüldözött keresztény családokkal és a közösséget összefogó papokkal. Ugyancsak találkoztak a térség három keresztény egyháza - az asszír katolikus, az asszír ortodox és a káld egyház - vezetőivel.

film alkotói interjút készítettek Nicodemus Sharaf asszír ortodox pátriárkával, aki "indulatosan nyilatkozott arról, hogy senki és semmi nem védi meg őket a világban, az emberi jogokról beszélő nagyhatalmak hamarabb emelnek szót a pandamacik védelméért, mint a keresztényüldözés ellen" - mondta Siklósi Beatrix. Hozzátette, hogy a lengyel származású Andrzej Halimbával, a Segítség a Szükséget Szenvedő Egyháznak (ACN) nevű nemzetközi katolikus segélyszervezet közel-keleti igazgatójával is készítettek interjút.

A magyar delegáció közös szentmisén is részt vett, amelyen az ACN jelképesen olajfacsemetéket adott át az otthonukba visszatérni szándékozó családoknak, hogy majd saját kertjükbe ültessék el, jelképezve a gyökereiket, azt az elhivatottságot, hogy az üldöztetés ellenére nem hagyják el hazájukat és megőrzik az iraki kereszténységet - fejtette ki Siklósi Beatrix.

Hozzátette: a "történelmi eseményen" Böjte Csaba áldoztatta az iraki keresztényeket. A szerzetes egy kilenceddel, imával érkezett Észak-Irakba, amelyet Magyarországon és Erdélyben indított el a hívek között a közel-keleti keresztényekért.

A négynapos út nemcsak forgatás volt, hanem egy misszió, egy zarándoklat: a hétköznapi, valós életet tapasztaltuk meg, találkozhattunk azokkal a keresztényekkel, akiknek elődei már évszázadok, sőt évezredek óta üldöztetésben éltek. Láthattuk, hogyan élik meg a 21. században azt, hogy a hitükért üldözik és gyilkolják őket és láthattuk azt is, hogyan képesek életben maradni

- fejtette ki az MTVA főszerkesztője. 

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy Magyarország az egyedüli ország, amely kiemelt figyelmet fordít a Közel-Keleten üldözött keresztényekre, egyebek mellett úgy, hogy külön államtitkárság foglalkozik a segítségnyújtás lehetőségeivel.

A héten Budapestre látogatott Lui Rafael Szakó babiloni káld katolikus pátriárka, aki megállapodást írt alá a kormánnyal 580 millió forint értékű támogatásról, amelyet az iraki Tell-Aszkuf település lakóházainak helyreállítására fordítanak. Emellett a magyar kormány biztosítja az erbíli Szent József Kórház gyógyszerellátását fél éven keresztül.

Az észak-iraki utat bemutató 52 perces dokumentumfilm hétfő este 22 óra 10 perctől látható a Duna televízió műsorán.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/38989/pics/14966418394735180_800x600.jpg
Böjte Csaba,dokumentumfilm,vallás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?