A vagányság már nem a régi – Artúr király: A kard legendája

Guy Ritchie már nem az a tökös rendező, aki volt. Mindig elhangzik, hogy mekkora filmekkel robbant be a köztudatba (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Blöff), de ennek is már majdnem 20 éve. És ha valaki ekkora svunggal kezdi karrierjét, akkor ott vagy hatalmas tehetségről, vagy a későbbiekben hatalmas bukásról lesz szó. Ritchie az utóbbit gyakorolja elég szorgosan.

Nem arról van szó, hogy ne alkalmazná a jól bevált guyritchie-s elemeket, vagy hogy ne lennének továbbra is vagányok a filmjei, de az utóbbi időben sorra koncepció nélküli mozikat készít. Átgondolatlan, sokszor lapos sztorik, amik meg vannak spékelve pörgős, fasza montázsokkal és zenével, de ezen kívül mást nem nagyon lehet elmondani róluk. Ez meg ugye nem elégíti ki a nézőt két órán keresztül. A Sherlock Holmes-filmek sem a rendezői kvalitásai miatt voltak szórakoztatók, hanem leginkább Robert Downey Jr. miatt, és az Artúr király: A kard legendája sem lett kiemelkedő. Kétségkívül vannak jó pillanatai a mozinak, és ezek a már emlegetett és jól ismert montázsok, amik segítik az embert felspannolni és behúzni a sztoriba, ami ebben az esetben azért jó, mert ugye Artúr király és az Excalibur történetét már rengetegszer láthattuk. Kellett valami más nézőpont, más stílus, ami miatt majd az emberek újra be akarnak ülni a moziba, és erre Guy Ritchie neve garancia is lett volna, ha mondjuk 2000 környékén járunk. Azóta viszont történt vele valami – elfáradt, kiégett, fene tudja – és nem tudja megközelíteni sem régi önmagát.

Persze helyenként fel-felbukkannak a filmben azok a pillanatok, ahol látni, hogy mit is akart, csak a megfelelő vonalvezetés hiánya, az ellaposodás, és a színészek kihasználatlansága kiáltott a vászonról. A látvány, a misztikum bemutatása kitűnő, szó se róla, csak ezeknek az oltárán feláldozni a karaktereket, enyhén szólva is nem szép dolog. Hiszen például - lehet szeretni, vagy nem szeretni – Jude Law karaktere is több szemétséget elbírt volna, mert kimondottan jól áll neki a főgenyó szerepe, ahogy a méltatlanul elhanyagolt Aidan Gillen (Trónok harcából Kisujj) is csak egy semmilyen kis nyúlfarknyi szerepet kapott, és legfőképpen Artúrba, vagyis Charlie Hunnambe is több szorult, mint a szexin kigyúrt főhős megformálása.

Artúr király legendájában rengeteg potenciál van a misztikumtól kezdve a  belső viszályokon át a kard történetének kibontásáig, aminek csak apró szeleteit látjuk, és tény, hogy látványban ott van a szeren, de a rengeteg kihagyott ziccert látva úgy tűnik, Ritchie-nek ez most túl nagy falat volt. Egyszeri szórakozásnak rendben van, de lássuk be, azért ez egy milliódolláros költségvetésű film esetében nem épp a legnagyobb bók.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/38298/pics/lead_800x600.jpg
akció,Artúr király: A kard legendája,fantasy,Kritika,történelmi
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?