"Az elegancia az egyetlen szépség, mely soha nem fakul." Audrey Hepburn, az ikon

A NŐ, aki talán Coco Chanel mellett az egyetlen, akit az igazi női elegancia megtestesítőjeként emlegetnek a mai napig. Megjelenése, színészi kvalitásai, filmjei és karitatív tevékenységei a 20. század egyik jelképévé tették. Audrey Hepburn ma lenne 88 éves.

A kifinomultság kezdetektől a vérében volt, hiszen bárónő gyermekeként nevelkedett. Bár a háború közbeszólt, és nem élvezhették az arisztokráciával járó javakat, sőt, nagy szegénységben éltek édesanyjával, a kis Audrey-nak mégis jó gyerekkora volt.

Igazi „királylányként” balettozni járt tizenévesen, ennek köszönhetően Angliában már elég hamar megérintette a szerepléssel járó izgalom és csillogás: musicalekben és táncos darabokban játszott, emellett kivételes szépségét is kamatoztatta modellként. Kisebb filmszerepei, mint a Young Wive’s Tale, Laughter in Paradise után egy Broadway-szerepet is megkapott, a Gigi címszerepét.

Amerikában filmes debütálása máris egy klasszikus, a Római vakáció főszerepe lett, amiért egyből jelölték is a legjobb női főszereplő Oscar-díjára, amit meg is kapott. Innentől kezdve szépségével, kislányos bájával, stílusával és tehetségével végérvényesen bevéste magát a köztudatba, pedig még csak 24 éves volt.

Mágikus kisugárzása és szépsége a világhírű divattervezőt, Hubert de Givenchy-t is megihlette. Első találkozásuk 1953-ban a Sabrina forgatásán történt, ahonnan már egyenes út vezetett oda, hogy a színésznő legyen Givenchy múzsája hosszú éveken át.

A forgatáson filmbéli partnerével, William Holdennel jött össze, de amikor kiderült, hogy a férfinak nem lehet gyereke, Hepburn szakított vele. A színésznőnek mindennél nagyobb vágya volt, hogy családot alapíthasson, de ez nem ment olyan egyszerűen. Ahogy a karrierje fokozatosan felívelni látszott, úgy a magánélete nem volt tökéletes. Mel Ferrerrel között házassága alatt háromszor is elvetélt, mire végül egy fiúk született, de a mai napig nem tisztázott okok miatt első gyermekük születése után nem sokkal véget ért kapcsolatuk. Ezekről az időkről így vélekedett: „Egész addigi életemben arra a pillanatra vártam, amikor életet adhatok, és végül megtörtént. Biztos nagyszerű tizennyolc évesen szülni, de én harminc voltam, és a hosszú várakozástól csak még csodálatosabb volt.” Második férje Andrea Dotti volt, majd tőle is elvált, miután megtudta, hogy rendszeresen csalja. Tőle is egy fia, Luca született. Végül 1980-ban megismerte az igazi boldogságot a holland Robert Wolders mellett, akivel egészen haláláig, 1993-ig együtt maradt.

A klasszikusnak számító, világhírű filmjeit az ’50-es, ’60-as években készítette, mint a már említett Sabrinát, Római vakációt, a kultfilmnek számító Álom luxuskivitelbent, és a My Fair Lady-t. Egy Oscar-díjjal, és számos jelöléssel a háta mögött (nem utolsó sorban azon kevesek egyike, aki egyaránt kapott Oscar-, Grammy- Emmy- és Tony-díjat) 1988-ban az UNICEF jószolgálati nagyköveteként járta a világot, így hírnevét már nem csak a külcsín határozta meg.

Hepburn igazi ikon volt, 20. század egyik kiemelkedő nőalakja, aki még 24 évvel halála után is hatással van a popkultúrára. 

Karrierjét és önmagát így jellemezte: „A színészet nem hasonlítható össze a kerékpározással. Néhány évi szünet után nem megy az embernek csak úgy, automatikusan."

"Olyan filmsztár vagyok, aki azzal tűnik ki, hogy a logika törvényei szerint sohasem lehetett volna belőle filmsztár. Pályafutásom egyetlen pillanatában sem volt meg bennem az ehhez szükséges tapasztalat. Igaz viszont, hogy sohasem állítottam: meg is tudom csinálni, amit rám bíztak."

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/27036/pics/14623159551321176_800x600.jpg
szülinap,Vegyes vágott
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?