Asztrik érsekről készült dokumentumfilmet láthatunk a Duna csatornán

Asztrik első kalocsai érsekről készült dokumentumfilmet sugároz a Duna televízió Megtört csontjaim is örvendeznek címmel Koltay Gábor rendezésében a húsvéti ünnepek alkalmából - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában. 

A műsorban a rendezőtől azt is megtudhattuk, hogy a film Szent Istvánnak a pápától koronát hozó Asztrik érsek történelmi szerepét szeretné sokoldalúan érzékeltetni, valamint bemutatni a maradványok azonosításának fázisait. Továbbá, hogy a 20. század elején feltárt csontmaradványokról sokrétű tudományos vizsgálatsorozat bizonyította be két éve, hogy azok Asztrik érsekéi, mellette pedig ereklyéket is találtak.

A kalocsai érsekség története erőteljesen összefügg a magyar történelemmel - hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: a dokumentumfilm a történelmet faggatja a kövek és a régészet segítségével. Elmondása alapján néhány éve kapcsolódott be a kalocsai székesegyház 2008-ban kezdődött rekonstrukciójába, amely során megújult az érseki kastély, valamint sikerült feltárni négy egymásra épülő székesegyházat is.

Koltay Gábor kiemelte, hogy a munkálatokról több filmet készített, így a főegyházmegye történetéről és a rekonstrukció folyamatairól is. A Megtört csontjaim is örvendeznek című filmet vasárnap és hétfőn vetítik.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/37237/pics/14922615679013070_800x600.jpg
Rövidzárlat,vallás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?