Vonzások és vallomások – Holdfény

Köves, olvass, lájkolj minket már a movie.hu-n is!

Egyre nagyobb teret kapnak a feketékről, a társadalom alsóbb rétegeiről szóló filmek, és amíg tavaly még nagy felháborodás volt az Oscar körül, és bojkottot kiáltott sok fekete színész, idén erről már szó sincs, hiszen előtérbe kerültek a kisebbség problémái a vásznon.

A Holdfény is ezen a területen mozog, középpontban egy fiúval, Chironnal. Chiron fekete és szexuális hovatartozása nem egyértelmű még önmaga számára sem, helyzetét pedig drogos anyja és állandóan szekáló osztálytársai sem könnyítik meg. A film a srác három életszakaszát mutatja meg: a félénk kiskamaszt, a balhés tinit és a nagymenő felnőttet.  Mindhárom korszakban egy a közös: Chiron bizonytalanságai és legjobb barátja, Kevin.

Az állandó balhék, verekedések és vonzódások végig kísérik Chiron életét, amit a rendező, Barry Jenkins a lehető legfinomabban tár elénk. A három korszak, három különböző hangulatot, vizualitást és atmoszférát hordoz magában, amit még a film visszatérő elemei, a szinte már zavarba ejtő premier plánok is csak fokoznak. A Holdfény egy vizuális ballada egy fiúról, akinek életében talán az egyetlen normális ember, egy apafigura mondta egyszer: a holdfényben minden fekete fiú kéknek tűnik, vagyis te döntöd el mi akarsz lenni, milyennek akarsz tűnni. Klisés szavak, mondhatnánk, és gyakorlatilag a Holdfény története sem új keletű, viszont alapvetően mégsem nevezhető klisésnek.

A Holdfény titka, hogy van lelke. Zsigerig hatol minden egyes pillantás, mozdulat és szinte már látni a szereplők gondolatait még akkor is, amikor csupán hallgatnak. Jenkins nagyon érzi, hogyan tudja bemutatni, átadni karaktereinek minden rezdülését, kételyeit és érzéseit, arról nem is beszélve, hogy a nézők szívébe is belemarkol. Nem erőszakosan és nem didaktikus módon, hanem olyan finomam, hogy észre sem vesszük. Megrendítő és valahol mégis teljesen természetes folyamatot követünk végig, vagyis egy „páncélozott” fiú/férfi érzelmi hullámvasútjának szemtanúi leszünk bő egy évtizedes útján, ahol kezdetben kisfiúként falakkal vette körbe magát (szó szerint is), majd drága fukszokkal ás látványos kocsival.

Jenkis leginkább a csenddel dolgozik, a belső világ kivetüléseivel, amitől a „klisé” személyessé és különlegesség válik. Egy évtizedes vonzások és taszítások, amik nekünk csak két óra a moziban, valakinek pedig maga az élet.

 

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/34156/pics/lead_800x600.jpg
dráma,Holdfény,Kritika,Moziba be!
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?