Vérfissítés, fesztivál és a nagy blockbusterek ideje

Újszerű meglátások, kellemes meglepetések, Cannes, és a nyári mozpidömping kezdete. Az év közepe felé járva ezek határozták meg a filmvilágot. Filmes összefoglalónk második része.

Végre valami új!

Egy hozzám hasonló filmzabálónak nehezen lehet már újat mutatni, főleg úgy, hogy Hollywood az elmúlt pár évben nem tud, vagy nem akar energiát befektetni az új ötletekbe, inkább maradnak a jól bevált, biztos nosztalgiánál, remake-eknél, folytatásoknál és még sorolhatnám. Ennek ellenére szinte a semmiből (akár szó szerint is) áprilisban kijött a 2008-as kézikamerás Cloverfield kvázi folytatása Cloverfield Lane 10 címmel, amiről előtte nem lehetett hallani, nem volt hatalmas reklámkampány mögötte. Szépen, a surranópályán jött, látott és győzött. A John Goodman főszereplésével készült inváziós/posztapokaliptikus/sci-fi/kamaradráma a maga egyszerűségében nagyot ütött, a feszültség tapintható volt és amilyen csendben jött, akkora nagy zajt is csapott, már ami a nézői visszajelzéseket illeti. Mi is imádtuk, hiszen minden ilyen váratlan, minőségi ajándékot szeretünk. Ezzel az idei év kevés, ám annál erősebb sci-fi filmjeinek méltó előfutára volt.

Szintén az újítás jegyében készült el a világ első olyan filmje, amit GoPro-val készítettek. A teljes egészében szubjektív kameranézetben játszódó orosz Hardcore Henry a címéhez méltóan kemény volt, ütős és végre valami más, mint ami eddig megszokhattunk. Arról nem is beszélve, hogy az enyhén szólva is gyerekcipőben járó GoPro-féle mozik első nekifutásának tökéletes volt.

A kellemes csalódások sorozata még itt szerencsére nem ért véget, mivel még alig ocsúdtunk fel a februári Oscar-sikerből, máris jött egy magyar film a mozikba, ami szerethető volt, vicces, (enyhén) tabudöntögető és szólni is akart valamiről. Till Attila filmje, a Tiszta szívvel bár nem volt tökéletes, sőt néha mintha kissé össze lett volna csapva, de ennek ellenére kimondottan élvezetes élmény volt nem megszokott környezetben, nem megszokott arcokat látni a vásznon. És ekkor még nem is tudtuk, hogy nem csak mi, hanem a külföldi fesztiválok is mennyire imádni fogják.

Ha május, akkor Cannes

A tavaszt a filmes világ egyik fő eseménye, a cannes-i filmfesztivál határozza meg. Ekkor találkozhat először a szakma azokkal a friss filmekkel, amiket a kritikusok vagy az egekig magasztalnak, vagy lehúznak. Ez meg is határozza a filmek további sorsát, ami a forgalmazást illeti. Tehát májusban minden szem a Riviéra városára, Cannes-ra szegeződik, ami a filmrajongóknak azért is jó, mert ilyenkor olyan filmtippeket is elcsíphetnek, amiket alapjáraton nem.

Tavaly erős magyar vonatkozása volt a fesztiválnak, hiszen a Saul fia itt debütált, ami egyet jelentett a film diadalmenetének kezdetével. Idén is ott voltunk, ugyanis Nemes Jeles Lászlót a zsűribe válogatták, illetve egy magyar animációs rövidfilm, A nyalintás nesze díjat kapott. A filmklasszikusokat felvonultató szekcióban Makk Károly Szerelem című munkája került bemutatásra a francia üdülővárosban, és nem utolsó sorban az év elején elhunyt Zsigmond Vilmosról készült francia portréfilm, a Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal is a fesztiválon debütált.

Nagy durranások (?) és vissza a múltba

Tavasz végén nem csak az időjárásban, hanem a mozitermekben is lehetett érezni a nyár előszelét, ugyanis lassan csepegtetni kezdték a szokásos blockbustereket és folytatásokat. Az Amerika Kapitány: Polgárháború robbant be elsőként, és persze zabálták, ugyanúgy, ahogy a Marvel-univerzumban mindent, így nem meglepő, hogy csilingelt is a kassza rendesen. Az X-Men-filmekből sem fogy ki a szusz, ugyanis az X-Men: Apokalipszis is lecsapott, majd a számítógép rajongók nagy örömére a Warcraft: Kezdetek is begyújtotta a leendő folytatásra ítélt szuperprodukciók rakétáit.

A június véglegesen elhozta a hollywoodi ötlettelenség filmjeit, így az Alice Tükörországban jött, majd a trükkös Szemfényvesztők folytatása is. A 2003-as csacska uszonyú Némó nyomában után ennek is lett folytatása, így a Szenilla nyomában is beúszott a vásznakra, illetve egy merőben más kategóriában, a Démonok között 2 is próbált minket zaklatni az inhumánus entitásaival.

A klasszikus mesét viszont sajnos nem sikerült fel/újra éleszteni, ugyanis a Tarzan legendája nagyot bukott, hiába szerepeltek benne olyan nagyszerű színészek, mint Aleksander Skarsgaard, vagy Christoph Waltz. A kilencvenes évek egyik nagy dobása A függetlenség napja volt, amit idén újra előszedtek, leporolgattak és A függetlenség napja: Feltámadás címmel behoztak a moziba. Kicsit megöregedett mindenki, kicsit többet és nagyobbat robbantgatott mindenki, de ennek is inkább nagyobb volt a füstje (és a nosztalgiafaktora), mint a lángja.

Akiket elvesztettünk

Sajnos ez a lista is tovább bővült, mert április elsején elhunyt Keres Emil Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, majd májusban követte őt Rajhona Ádám Jászai Mari-díjasunk is. A tehetséges amerikai színész, Anton Yelchin tragikus hirtelenséggel ment el júniusban. Csupán 27 éves volt. Bud Spencer, az örök Piedone, és Banános Joe pedig 86 évesen hunyt el.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/32777/pics/lead_800x600.jpg
Cannes,Cloverfield Lane 10,Démonok között 2.,díj,Fesztivál,Gyász,Hardcore Henry,lista,Tiszta szívvel,Vegyes vágott
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?