Sok húhó, csak minek? - Halj már meg!

Kamondi Zoltán utolsó filmjének nem csak a címében lehet felfedezni a keserű iróniát és szimbolikát, hanem történetében is; egy férfi halála után felkavarja az állóvizet, így szinte képtelenség őt elfelejteni, vagy túllépni elvesztésén. Kamondi is – ahogy talán mindannyian – erre vágyhatott: művészetével jelen lenni halála után is. Sajnálatos viszont, hogy a Halj már meg! nem egy jól sikerült alkotás.

A Márton László novellájából, az Ez csak egy hétköznapi látogatásból készült mozi jobban járt volna, ha nem másfél órásra van felduzzasztva, hanem marad egy jól befogadható 20 perces rövidfilmnél, és csak a Márton-féle anyagra szorítkozik. Az igaz, hogy Kamondi a film első részében tisztességgel megjeleníti a novellát, de ami ezután történik, az maga a zagyvaság és káosz. Ami lássuk be nem tesz jót egy filmnek sem, hiszen ha sokat akar, ám nem tud vele mit kezdeni, akkor minek az egész?

Pócs Gábor (Cserhalmi György) halála után kavarja meg a kakit maga, pontosabban környezete körül. A gyászoló özvegy (Kováts Adél) megkeresi a 20 éven át szeretői státuszban tetszelgő nőt (Ónodi Eszter), akinek felbukkan tini lánya is (Pájer Alma Virág), akinek apja természetesen Gábor. Kisvártatva feltűnik a színen egy nemzetközi bűnszervezet egyik tagja (Hegedűs D. Géza), annak Alzheimer-kóros, magatehetetlen anyja (Törőcsik Mari), akit valamilyen oknál fogva mindig, minden akció lebonyolításához el kell vinni tolószékben, feltételezem azért, hogy kihozzanak belőle valamiféle abszurd, vicces helyzetet (nem sikerül), és ne feledkezzünk meg a meleg ex-börtöntársakról sem (Koncz Gábor, Kőszegi Ákos), mert az is biztos humoros lesz valamiért (nem, nem lesz az). Sok ez így egyszerre, nem? Dehogynem. És akkor még nem is említettük az elhunyt férj megrögzött kommunista anyját (Csákányi Eszter), aki annyira fanatikus volt, hogy 1989-ben, a rendszerváltás idején kiugrott az ablakon, a köztársaság bejelentésekor, és fia halála óta az özvegyet látomások formájában kísérti. De mindezeknek mi a funkciója a történetben? Milyen szerepük van, egyáltalán van-e jelentősége annak, hogy például két meleg karaktert is elhelyeztek a filmben, vagy hogy megjelenik egy Alzheimer-kóros néni? Esetleg az állandóan hisztériázó, indokolatlan pillanatokban levetkőző tinilány „lázadása” valamiféle eredetiséget hordoz magában? Kellemetlen kérdések, de nem a kötekedés vezérli ezeket, hanem maga a film hívja fel rájuk újra és újra a figyelmet, és ettől lesz még rosszabb érzése az embernek.

A borzasztóan túlzsúfolt, rengeteg csavarral operáló történet saját dugájába dől, mert nem tud mit kezdeni ennyi szállal, rendesen kifejteni pedig pláne nem jut ideje a másfél órában. A felvillantott sztorik, a flashback-ek, és a látomásszerű jelenetek meg még vizuálisan is lefárasztják a nézőt. Hiába a rengeteg tehetséges és nagyszerű színész: a film sűrű szerkezetéből adódóan ők sem tudnak kibontakozni, ahogy maga a sztori sem.

Kár érte, mert minden megvolt ahhoz, hogy egy minőségi darab legyen a Halj már meg!-ből. Így sajnos csak marad az enyhén porlepte múltba révedés és kuszaság. 

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/32338/pics/lead_800x600.jpg
akció,dráma,Halj már meg!,Kritika,vígjáték
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?