Amikor kifejezetten jól esik a borzongás – A martfűi rém

Lássuk be, a thriller, mint műfaj nem jellemző a hazai filmekre, elsősorban inkább a nagybetűs, ártatlan szórakoztatással akarják megfogni a nézőket, így inkább könnyed vígjátékokat, vagy vegytiszta drámát kapunk. Utóbbiban mondjuk évtizedek óta jók a magyar filmesek, de hogy egy vérbeli thrillert készítsen bárki is, az már egy izgalmasabb dolog. Ezért is előzte meg nagy várakozás A martfűi rémet, hiszen a megtörtént eseményeket feldolgozó film nagyszerű táptalajt szolgáltatott egy egészestés borzongatáshoz.

A zsánerben való járatlanság eleinte kis bizonytalanságra adott okot, de amint kikerültek az első ízelítők a filmről, már lehetett tudni, hogy itt bizony a kényelmetlenség és a szórakoztatás érdekes elegye lesz majd a végeredmény. Sopsits Árpád rendező nagyszerűen nyúlt az 50 évvel ezelőtti kegyetlen sorozatgyilkos történetéhez, ami nem csak a valóságtartalma, hanem az ötvenes, hatvanas éveket átölelő fojtogató légkör miatt is érdekes; a gyilkosságsorozatot az 1956-os forradalom szele lengi még körül, a pártvezetés nyomása, a nyomozók megkötött keze és „a mi városunkban nincsenek sorozatgyilkosok, világos?!” kijelentés mögött húzódó érdekek mind-mind csak formálják és leginkább nehezítik a helyzetet, amitől nem szimplán egy thrillert, hanem egy izgalmas kórképet is kapunk. A rendező miközben szépen lassan nyitja ki azt a kicsi, zárt martfűi világot számunkra, mi annál jobban süppedünk bele a székbe. És szeretjük. A feszengés, a kényelmetlenség egyre nagyobb elburjánzása, a nőket erőszakoló rejtélyes ismeretlen, az ártatlanul börtönben szenvedő rab és az egyre jobban kétségbeesett nyomozók háromszögének ábrázolása a kétórás játékidő alatt nagyszerű összhangban szűkül össze, és tágul ki; a folyamatosan hullámzó dinamika, és nem utolsó sorban a gyilkos kilétének fel-feltűnése pedig állandó feszültséget generál.

Ebben nem csak a nagyszerűen felépített szerkezet, hanem természetesen a színészgárda munkája is nyakig benne van, hiszen ha veszünk egy Anger Zsoltot, Balsai Mónit, Trill Zsoltot és Hajduk Károlyt, akkor ott már nagy baj nem lehet. Hiteles, profi és magával ragadó játékuk nagyszerűen simul bele a film nyújtotta miliőbe. Hiába szoktuk meg Balsait Lizának, a Liza, a rókatündérből, vagy Anger Zsoltot nagymenő rosszfiúnak az Aranyéletből, A martfűi rémben könnyedén vetik le magukról a megszokott szerepeket. Hajduk Károly esetében viszont nincs efféle előítélet, nem annyira megszokott arc a nagyközönség számára, ám jelen esetben nála betegebb és gonoszabb alakot már el sem tudnánk képzelni a hazai színészkínálatból.

Nem csak a magyar tekintetben gyerekcipőben járó műfaj miatt, hanem a gondosan megkínzott nézők miatt is hatásos és profi A martfűi rém, olyannyira, hogy szívesen feszengtünk és fészkelődtünk volna még kényelmetlenül tovább a székünkben. 

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/31636/pics/lead_800x600.jpg
A martfűi rém,Kritika,Moziba be!,thriller
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?