Ilyen sci-fire vártunk már régóta – Érkezés

Denis Villeneuve nemrég tűnt csak fel a rendezői palettán a nagyközönség számára, de elég hamar bebizonyította, hogy helye van a nagyok között. Filmjei egytől-egyig valami pluszt és zsigeri élményt adnak a nézőnek, így nem csoda, ha az Érkezés volt idén az egyik legjobban várt film. Nem csak a sejtelmes felvezetés miatt amit az előzetesek sugalltak, hanem természetesen a rendező kvalitásai miatt is.

Az Érkezés végre megérkezett, és nem meglepetés, hogy megérte rá várni. A Villeneuve-re jellemző különleges látásmód annyira kellett már a futószalagon gyártott álomgyár-szerű mozik közé, mint egy falat kenyér. Szerencsére évek óta ízlelgethetjük már ezt, hiszen a Felperzselt föld, az Ellenség, a Fogságban és a Sicario után sem pukkadt ki az a lufi, ami a kanadai rendezőt a felszínen tartja.

Legújabb mozija sem a megszokott klisés sci-fik közé tartozik (meglepő is lenne), annak ellenére, hogy a szinopszis alapján akár annak is tűnhetne: rejtélyes űrhajók érkeznek meg a Föld különböző pontjaira, ami egyértelmű inváziónak tűnik, ám a feszültséget leginkább az adja, hogy az idegenek nem tesznek semmit. Megfigyelnek? Készülnek valamire? Kommunikálnak-e egymással? És egyáltalán mit akarnak tőlünk? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a tudósokból álló maroknyi csoport is élükön egy katonával (Forest Whitaker), egy fizikussal (Jeremy Renner) és egy nyelvészprofesszorral (Amy Adams). Elsődleges cél a kommunikáció megteremtése az idegenekkel, de már az is gondot okoz, hogy az emberek egymással megértessék magukat.

Villeneuve filmje a sci-fi műfajának egészen emberközeli oldalát mutatja be, ami nem is igazán a Föld inváziójáról és az idegen lényekről szól, hanem inkább rólunk, az emberi kapcsolatainkról, és arról, hogy a kommunikáció és érzelem, ami minket leginkább összeköt, mennyire sérülékeny és összetett rendszert képez a mindennapjainkban. Mindezt úgy, hogy nem lesz ömlengős a végeredmény, hanem meglepően zsigerig tud hatolni emocionálisan, anélkül, hogy a hollywoodi giccspalettához nyúlna.

Lassan hömpölygő történetet rak elénk, amiben a játékidő alatt a főszereplővel együtt eszmélünk fel arra, hogy teljesen más momentumokra kell figyelnünk, mint ahogy azt gondoltuk, így a váratlan csavar és a film jelentése új súlypontot talál magának, amitől az Érkezés egy igazán üdítő és egyedi színfoltja lesz a zsánernek. Az invázió és az ufók csupán indítékként, egyfajta ugródeszkaként szolgálnak arra, hogy komolyabb gondolatokat közöljön a történet, amolyan álcaként használva a sejtelmes – de midenképpen látványos – űrhajókat és lényeket. Így ironikus módon egy  „nem-sci-fi sci-fi” lett az egyik legjobb ebben a műfajban.

Rendezéseit nézve elmondható, hogy Denis Villeneuve neve egyet jelent a klasszikus zsánerek vérfrissítésével, ami nem csak érzelmi, de szellemi löketet is ad a nézőnek, nem beszélve a magával ragadó látvány- és hangzásvilággal. Ezt az élményt pedig szerencsére sokáig fogjuk még élvezni; legközelebb például a nálunk forgatott Szárnyas fejvadász folytatásakor

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/31597/pics/lead_800x600.jpg
Érkezés,Kritika,Moziba be!,sci-fi
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?