Viccesen is meg lehet öregedni – Jutalomjáték

Még manapság is viszonylag kevés olyan fim készül, ami az öregséget, az öregedést és az azzal járó gondokat veszi górcső alá. Az önállóság elvesztése, az elszigeteltség, és a korral járó testi problémák nem éppen szívet melengető témák, viszont még ezekből is lehet egy kedves, szívet melengető történetet összehozni. A Jutalomjátéknak ez sikerül is.

Edelényi János legújabb filmje nem mondható formabontónak, merésznek, sőt még csak eredetinek sem, hiszen ha valaki csupán az alapsztorit ismeri – egy idős, Parkinson-kórban szenvedő, egykor híres és elismert színész (Brian Cox) mellé szegődik egy színészi szárnyait bontogató fiatal gondozólány (Coco König), akik a kezdeti ellenszenv után lassan egymásra találnak és bizonyos szinten megváltoztatják egymás életét – máris elkönyvelheti magában, hogy „ó, én ezt már ismerem, láttam valahol” és igaza is lesz, hiszen a pár évvel ezelőtt berobbant nagysikerű francia alkotás, az Életrevalók is ezt a sémát követi. Ám a kezdeti szájhúzogatás után már el is felejtődik ez a prekoncepció, mert a Jutalomjáték egy kimondottan üde, életigenlő és kedves mozi lett, és bár nem váltja meg a világot, a néző hangulatát egyenesen feldobja, ami azért nem utolsó szempont.

A film címe nem csak a történetre reflektál, – miszerint a morózus öregúr rájön, hogy nem szabad idő előtt feladnia az életet és az abban rejlő szépségeket – hanem Brian Cox alakítására is. Kétségkívül Cox az, aki a hátán viszi a filmet, és olyan elsöprően, (a szó nemes értelmében) egyszerűen alakítja a kiállhatatlan, cinikus színészt, hogy nem lehet nem imádni még akkor is, amikor épp maga alá csinál. Gondozóját, a fiatal ambiciózus Dorottyát is határozott svunggal helyreteszi amikor az minden pillanatban magyar származását hangoztatja, és bár a színésznő tényleg magyar származású, illetve Edelényi magyar mivoltából is eredeztethető ennek túlzott hangsúlyozása, valahogy mégis kissé idegesítően kilóg a film szövetéből, de mivel az önreflexív „oltás” is megjelenik a filmben, így mégsem lehet felróni hibának.

Ahogy Cox, úgy a cinikus és szarkasztikus humor is a fő erőssége a Jutalomjátéknak, vagyis képes viccet csinálni az inkontinenciából és a szenilitás kezdeti jeleiből, és a borzasztó kínos jelenetek sem lesznek ettől zavarba ejtőek, még akkor sem ha egy-egy tisztába tevés közben Shakespeare-t szavalnak a karakterek.

Edelényi filmje kissé tévéfilmes jegyekkel operál; a szerkesztése, a képi és színvilága nem egy mozifilmére hajaz, inkább egy emberközelibb, intimebb hangulatot áraszt, viszont ez az alkotás mondanivalójával teljes összhangban van, így egységes és önazonos marad. Könnyed, nem tolakodó, ám mégis szerethető mozi lett a Jutalomjáték, amit ha másért nem is, Brian Cox sziporkázása miatt érdemes megnézni.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/31385/pics/lead_800x600.jpg
dráma,Jutalomjáték,Kritika,Moziba be!,vígjáték
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?