Festővászon helyett vetítővászon – Andrzej Wajdára emlékezve

Az eredetileg festőnek készülő, majd filmrendező Andrzej Wajdát gyakran emlegetik a lengyel történelem krónikásának. Nem véletlenül, hiszen filmművészetének alapja a XX. század lengyel történelme. Filmjei nem csupán események sorozatát mutatják be, hanem egyértelmű gondolatokat és álláspontokat közvetítenek.

Első filmjével, A mi nemzedékünkkel (1954) indult ez az a korszak, amit a lengyel új hullámnak hívunk, és ennek úttörőjeként a mozgóképet egyszerre naturalisztikus és mégis lírai jelleggel átszőtt ötvözetként fogta fel, így alkotásai is ebben a szellemben készültek. Ahogy Tarkovszkij fogalmazott Wajda munkásságáról: „…ezekben a filmekben kifejeződött az élet igazságához való viszony, a naturalizmuson alapuló filmes fotografálásból kibontakozó poétikusság. A maga idejében ez hihetetlenül fontos volt, mert a film addig hamis volt, papírmasé-szerű, hazug.”

Rövid összeállítás a 90 éves korában elhunyt Andrzej Wajda életművéből:

Első hazai és nemzetközi elismerést hozó alkotása az 1956-os Csatorna volt, amit Cannes-ban Ezüst Pálmával díjaztak. Ez Wajda háborús trilógiájának második darabja, A mi nemzedékünk után.

A trilógia befejező része a Hamu és gyémánt (1958), amit Wajda legjobb munkájának tartanak.

Ember-trilógiájának első része, az ’50-és évek sztálinista Lengyelországáról szóló Márványember ötlete már a hatvanas években megfogant, ám a forgatókönyv megfilmesítésére a cenzúra miatt 1977-ig kellett várni. ’78-ban Cannes-ban a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját nyerte el az alkotás.

A Márványember folytatásaként készült el 1981-ben a Vasember, amiben a Szolidaritás születésének lehetünk szemtanúi. A filmet a szocialista országokban betiltották, a cannes-i filmfesztiválon Aranypálmát kapott.

Édesapja 1940-ben a katyni vérengzésben vesztette életét, így több filmjében is feleleveníti ezt a korszakot. Katyn című alkotása 2007-ben készült.

A trilógia harmadik részére (a Márványember és Vasember után) harminc évet kellett várni. A legendás lengyel politikusról, a Szolidaritás egyik arcáról Lech Walesáról szóló, Walesa – A remény embere című munkáját 2013-ban készítette.

 

Címkék: Gyász
http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/30861/pics/14761022953394575_800x600.jpg
Gyász
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?