Ezt nem úszod meg szárazon – A zátony

Itt a nyár, a kikapcsolódás, pihenés ideje, amikor az ember – érthetően – arra vágyik, hogy kicsit zsibbadjon az agya, de közben szórakozzon is, így nem csoda, ha felkelti az érdeklődését A zátony című mozi, hiszen alapvetően egy pofonegyszerű sztori, alig több, mint egy órás játékidővel és egy óriáscápával. Ilyenkor viszont bennünk van a félsz, hogy ha egy film ilyen szimpla, gyakorlatilag egy kamaradráma/thriller, akkor mennyire is lesz ütős. Nos, A zátony az „is-is” kategóriába (cs)úszott be.

Tehát a szinopszis egymondatos, vagyis adott egy orvostanhallgató szörfös csaj (Blake Lively) akit sarokba szorít egy cápa közel a parthoz, így megkezdődik kettejük párharca. Ennyi. Se több, se kevesebb, és ez mindig izgalmas, hiszen a filmeseknek mindig nagy kihívást jelent, ha egy alig párszereplős és egyhelyszínes történetet kell vászonra vinni. Ezért is érthető, hogy a film még a másfél órát sem éri el, nem is kell neki, mert az alapkoncepcióból következik, hogy egy feszes, feszültséggel teli mozit kapunk. Jaume Collet-Serra rendező ért is ehhez, hiszen az ő nevéhez köthető a Liam Neeson-féle Non-stop is, ami szintén kamaradarab, és ahogy Neeson a repülőn, úgy Lively a tengerben is megkapja a maga izgalomfaktorát, bár jelen esetben kissé sutábban. Az eleinte ügyes, pörgős, klipszerű vágások még pont, hogy felkeltik az ember érdeklődését (annak ellenére, hogy ezeket bárgyú, már-már túlzó lassítások követnek), de egy idő után olcsóvá válnak, így ahelyett, hogy a természetadta feszültségeket, látványt és érdekes helyzeteket használta volna ki, inkább a gyorsítás/lassítás csapdájába esett, így kiölve a kezdeti realisztikus feszültséget a filmből.

A nyersebb, szárazabb (hogy egy kis képzavarral éljek) megvalósítás sokkal jobban állt volna A zátonynak, így pedig egy felemás, nyári klip és egy thriller ötvözete lett, ami fájó, ha azt figyelembe vesszük, hogy mennyi kraft lehetett volna ebben a moziban. 

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/29402/pics/lead_800x600.jpg
A zátony,Kritika,Moziba be!,thriller
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?