Nincs csillogás botrány nélkül

Beindult a 69. cannes-i filmfesztivál, ami az egyik legrangosabb filmes esemény. A Francia Riviérán tartott másfél hetes banzáj természetesen eddigi 68 éve alatt botrányoktól sem volt mentes. Most nézzük meg azt, hogy a csillogáson és a vörös szőnyeges felvonulásokon túl milyen meghökkentő pillanatokkal botránkoztatták vagy éppen szórakoztatták a közönséget a jelenlévők.

Vannak olyan filmesek, akik tudatosan, vagy csak ösztönből vonzzák és generálják a botrányokat. Ilyen (ebből a szempontból is) megkerülhetetlen figura Lars von Trier, aki annak ellenére, hogy nagyszerű  rendező, szeret polgárpukkasztani.

Így volt ez 2011-ben, a Melankólia című filmjének sajtótájékoztatóján, amikor is szóba jött a dán rendező német származása. Trier gondolatmenete pedig valahogy a náciknál és Hitlernél kötött ki, aminek a vége egy enyhén zavaros monológ lett, és a vége egy csattanó: „Oké, náci vagyok.” A kínos mondat nem kis megrökönyödést eredményezett, amit a rendező mellett ülő Kirsten Dunst is kényelmetlenül hallgatott végig. Persze Trier bocsánatot kért és azt mondta, hogy csak viccnek szánta a dolgot, őt mégis kitiltották a fesztiválról.

Hasonló fenegyerek státuszban áll az argentin származású francia rendező, Gaspar Noé, aki meghökkentő filmjeivel veri ki rendszeresen a biztosítékot. A legutóbbi Love című szoftpornó filmje előtt is volt bőven durva jelenetekkel teli mozija, mint például a 2002-es cannes-i fesztiválon debütáló Visszafordíthatatlan.

A film annak ellenére, hogy érdekes koncepciót követ (visszafelé játszódnak az események), sok brutális jelenetet tartalmaz. Az egyik ilyen a film egyik főkarakterének (akit Monica Bellucci alakít) megerőszakolása. A hírhedt jelenet nem csak attól kemény, mert durva erőszakot mutat kendőzetlenül, hanem valós időben, vágatlanul, azaz közel 20 percen (!) keresztül láthatjuk a nő szenvedéseit. A jelenet olyan dühítő, szívbemarkoló és hatásos, hogy a fesztivál közönsége sem bírta idegekkel és gyomorral, sokan felháborodva vonultak ki a teremből, a film ellen tiltakozva.

Quentin Tarantinonak sem kell a szomszédba menni egy kis figyelemfelkeltésért, bár az ominózus esetben nem ő kezdeményezte a kisebb balhét.

1994-ben a már-már legendássá vált Ponyvaregénnyel nyerte el az Aranypálmát a rendező. Amikor Clint Eastwood bejelentette a nyertest, és Tarantino többedmagával (Travoltával, Samuel L. Jacksonnal, Bruce Willisszel) felment a színpadra átvenni a díjat, egy nő a közönségből meg sem várva a rendező köszönőbeszédét, elkezdett ordibálni (gyakorlatilag azt, hogy „ez egy szar!”), amit Tarantino nem hagyott szó nélkül; egy laza bemutatással és enyhe kiröhögéssel reagálta le.

Vincent Gallot sem igazán szeretik, bár néha azért fel-feltűnik, de leginkább provokálása miatt, mintsem kiemelkedő tehetsége miatt. Így volt ez a 2003-as bemutatón is, amikor a The Brown Bunny című filmjében egy kendőzetlen jelenetben az egyik főszereplő, Chloé Sevigny egy laza orális kényeztetésben részesíti Gallot, méghozzá premier plánban, a közönség nagy megrökönyödésére. A felháborodást leginkább az váltotta ki, hogy művészi értékkel próbálták felruházni a jelenetet, ám inkább csak olcsó reklámfogásnak volt elegendő.

Van aki nem azzal okoz felháborodást, hogy csinál valamit, hanem épp ellenkezőleg: nem tesz meg valamit, amit illene neki, vagy kötelessége lenne. Isabelle Adjani 1983-ban úgy döntött, hogy nem vesz részt akkori filmje, a Gyilkos nyár sajtótájékoztatóján, így a fotósok tiltakozásul letették fényképezőgépeiket, és nem készítettek egyetlen egy fotót sem a színésznőről.

A franciák nagy kedvence, Sophie Marceau nem rejtette véka alá bájait sosem, bár leginkább a vásznon mutogatta magát. Egyszer, 2005-ben viszont sikeresen villantott – nem is kicsit – a fotósok kereszttüzében, amire persze egyből rá is haraptak. (A villantásmentes korszaka azóta sem zárult le teljesen.)

Madonna viszont imádja megmutatni testének lehető legtöbb felületét, így volt ezzel 1991-ben is (bár kissé szolidabban, mint Marceau). Tettestársa Jean-paul Gaultier divattervező volt, aki szintén a meghökkentéseiről híres. Az énekesnő szolid rózsaszín kimonóban vonult végig a vörös szőnyegen, majd egyik pillanatban lekapta azt magáról és a mára már elhíresült, nem túl ízléses, viszont annál emlékezetesebb hegyes melltartójában parádézott tovább.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/27191/pics/14629759124070916_800x600.jpg
Cannes,Fesztivál,Vegyes vágott
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?