Biobanditák bukása – Zero

A műfaji filmek mellett a szerzői alkotások izgalommal kecsegtetnek, sokszor érdekes, egyéni látásmódot és megvalósítást hordoznak magukban. Így van ezzel a Zero is, ám ebben az esetben ez a fajta szerzőiség inkább hátrányára válik.

Nemes Gyula filmje kétségkívül színes foltja a hazai mozipalettának, egy sajátos szatíra, társadalomkritika a globalizációról, és a multik uralkodásáról. Viszont a sajátos jelző jelen esetben inkább eufemizmusként értendő, ugyanis a Zero egy kusza, néhol idegesítő burleszk-szerű mozi, ami túl nagyot akar markolni, de keveset fog. 

Egy férfi (Kovács Krisztián) maga mögött hagyva a hétköznapi, kényelmes, de túlzottan is rideg, modern életet, egy tanyára költözik, ahol mézet termel, emellett pedig méhészkedik. Összeismerkedik egy lánnyal (Martina Krátká), ám boldogságuk nem tart sokáig, mivel a lány apja (Udo Kier) - aki egy nagyhatalmú főnök, maga a globalizáció megtestesítője - elválasztja a szerelmespárt egymástól. És ha ez még nem lenne elég, időközben a méhek is kihalnak, vagyis a természet, az ártatlanság megszűnni látszik, így nincs más hátra, mint ellentámadást indítani a multik ellen, megmenteni/újra felépíteni a természeti értékeket, így főhőseink hadsereget verbuválnak és megkezdődik a harc.

Ezzel egyidejűleg az idegek játéka is beindul, ami a nézőt illeti, mivel hiába koncentrálunk arra, hogy ez egy szokatlan stílusú film, ami akár felüdülésként is hathatna, sajnos ez nem történik meg. Az tény, hogy a filmnyelvvel való állandó játék (színek, fények jelenetről jelenetre való változása, hol néma csönd, hol egyre hangosabb zene, bohózatba illő dramaturgia) gazdaggá teszi a mozit (amolyan sufni módra), de elsősorban vizuálisan. Ugyanis hiába a társadalomkritika, a hazai és külföldi közéletre való reflektálás, aktualizálás, az egész nem áll össze, nincs egy egységes íve, ami bár cél volt, mégis inkább zavaró, mintsem élvezhető, ráadásul a mondanivaló is elsikkad, pontosabban nem ad semmi újat e tekintetben.

Az alig másfél órás, viszont túlzsúfolt játékidő így soknak hat, annak ellenére, hogy a rendező tényleg mindent bevet a „sokkolás”, „meghökkentés” és „sokat mondás” érdekében, ám ezek áldozatául válnak a tömény és híg szerkezet kettősségének oltárán. Ez az ellentmondásos szerkesztésmód pedig az átgondolatlanságról, vagy a gondolatok nem megfelelő közvetítésről tanúskodik. A Zero egy érdekes film, amolyan ’80-as évekbeli underground moziként lehetne aposztrofálni, csakhogy a szerzőiség a mondanivalóról kéne, hogy szóljon elsősorban, és nem a filmtechnikai bravúrokról. Ebben az esetben viszont ez a fiaskó megtörtént.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/26049/pics/lead_800x600.jpg
akció,Kritika,Moziba be!,szatíra,vígjáték,Zero
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?