Meghalt Kamondi Zoltán rendező

Életének 55. évében elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendező, forgatókönyvíró, producer - közölte csütörtökön az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége.

A színházi és filmes alkotót szerda este váratlanul érte a halál. A temetéséről később intézkednek.

Kamondi Zoltán 1960-ban született Budapesten, 1982-ben az ELTE bölcsészettudományi karán, majd 1986-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. 

Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon, Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt. Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt. Rendezőként nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002), valamint a Petri György címet viselő, a legendás költőről szóló portré film (2001), illetve a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült Dolina (2007). Producerként vett részt Pater Sparrow 1 című filmjében, amelyet 2009-ben mutattak be.

Legutóbbi, 2015-ben forgatott játékfilmje befejezése alatt áll. Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját. 2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Forrás: MTI 

Címkék: Gyász
http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/25910/pics/14582150828353286_800x600.jpg
Gyász
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?