Kossuth-díjak a filmszakmában

Egy évvel ezelőtt még csak a szakmabelieknek mondott valamit az a név, hogy Nemes Jeles László, vagy Erdély Mátyás, Röhrig Géza neve sem csengett ismerősen, aztán májusban jött a cannes-i filmfesztivál, ahol egy csapásra minden figyelem erre a három emberre szegeződött, illetve közös filmjükre, a Saul fiára. Majd jöttek nyáron és ősszel a külföldi filmfesztiválok, egy Golden Globe-díj, majd két héttel ezelőtt ez az egész diadalmenet az Oscarban csúcsosodott ki. Nem csoda, hogy minden jelentős díjat bezsebelt, amit csak egy film megszerezhet, így ma, március 15-én a készítőket Kossuth-díjjal jutalmazzák.

A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb állami kitűntetés, az országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. 1963-tól kulturális és művészeti alkotó tevékenységért ítélik oda.

A díj kissé meglepő, hiszen elsőfilmesként ekkora utat nagyon kevesen járnak Zányi Tamás be (és az is érdekes, hogy a film egyik legfontosabb eleméért, a hangért felelős Zányi Tamás miért maradt ki a díjazottak közül – bár az Érdemes Művész díjat pár nappal ezelőtt megkapta), ám nem utolsó az a profi, aprólékos munka és az a  szokatlan látásmód, amit a rendező és az operatőr képviselt, továbbá amit az amatőrnek számító Röhrig az erőteljes, ám végletekig visszafogott alakításával csak „súlyosbított”.

A sajtó és mi is sokat foglalkoztunk a Saul fiával, így a Kossuth-díj kapcsán – a teljesség igénye nélkül - nézzük azt, hogy kik kapták meg idáig a szakmán belül az elismerést. 

A Saul fia Kossuth-díjasai

Rendezők

Nemes Jelesék abba a csapatba kerülnek be, ahol olyan nevek szerepelnek, mint a szintén Oscar-díjas Szabó István és Rofusz Ferenc (egyben az első magyarországi Oscar-díjas, aki A légy című animációs filmjéért kapta meg az aranyszobrot) az újra moziba kerülő A Pál utcai fiúk rendezője, az Oscar-jelölt Fábri Zoltán, Gyarmathy Lívia, az ősszel mozikba kerülő Aurora Borealis című film rendezője, Mészáros Márta, Szomjas György, Bacsó Péter, Bereményi Géza, Huszárik Zoltán vagy Jancsó Miklós. Illetve a családban már két Kossuth-díj is lesz, mivel Jeles András (filmrendező, Nemes Jeles édesapja) is díjazott lett 2008-ban. Az 90 éves Makk Károly, és a pár nappal ezelőtt életműdíjat kapott Tarr Béla (Nemes Jeles mellette volt éveik rendezőasszisztens) is szerepel a listán, előbbi 1973-ban, utóbbi pedig 2003-ban kapta meg a díjat.

Korábbi díjazottak:

Dárday István (2012) Elek Judit rendező, a Balázs Béla Stúdió alapítótagja

Elek Judit (2008) 

Gaál István (1991)

Gertler Viktor (1957, II. fokozat)

Gothár Péter (1997) 

Grunwalsky Ferenc (2004) 

Herskó János (2006) Gothár Péter, a Megáll az idő rendezője

Jankovics Marcell (1978)

Keleti Márton (1951, II. fokozat; 1953, III. fokozat; 1954, II. fokozat)

Máriássy Félix (1956, III. fokozat)

Nepp József (1999) 

Radványi Géza (1949, II. fokozat)

Reisenbüchler Sándor (1993) Nepp József, akinek a Mézga családot köszönhetjük

Sándor Pál (2009) 

Sára Sándor (1978)

Szőts István (1992)

Zsurzs Éva (1973, III. fokozat)

 

Operatőrök

Erdély Mátyás munkáját is számos helyen díjazták az elmúlt szűk egy évben, mint például az Amerikai Operatőrök Céhének Spotlight-díjával, a lengyel Bronz Béka, illetve az operatőrök nemzetközi filmfesztiválján az Arany Kamera 300 is nála landolt. Koltai Lajos, Illés György (Zsigmond Vilmos tanára), Ragályi Elemér, és Sára Sándor neve mellett már Erdély is szerepelni fog a listán mától. Grunwalsky Ferenc évekig Jancsó Miklóssal dolgozott

Korábbi díjazottak: 

Bíró Miklós (2004)

Grunwalsky Ferenc (2004) 

Kardos Sándor (2010)

Kende János (1994)

Máthé Tibor (2008)

Ráday Mihály (1996) Kardos Sándor, A legényanya és A kis Valentino operatőre

Szécsényi Ferenc (1970, III. fokozat) 

Tóth János (2001)

 

Színészek

Röhrig Géza kicsit kilóg a sorból, mert bár már szerepelt színészként régebben filmekben, de amatőrnek mondható, sőt azért is kakukktojás, mivel ő filmrendezőnek tanult, de rendezői ambíciói nincsenek, így fordult inkább a zene és a költészet felé. Ennek ellenére az alakítása meggyőző volt, így csatlakozik többek között a Saul fiában is játszó Zsotér Sándorhoz Bánsági Ildikóhoz, Bálint Andráshoz, Bodrogi Gyulához, Törőcsik Marihoz, Darvas Ivánhoz, Cserhalmi Györgyhöz Avar Istvánhoz, Hegedűs D. Gézához és Máté Gáborhoz.

Korábbi díjazottak: (mivel a felsorolás borzasztó hosszú lenne, így csak nézzük azt, hogy kik kaptak az elmúlt 10 évben Kossuth-díjat. A lista így is elég impozáns)

Bács Ferenc (2015) Blaskó Péter

Bezerédi Zoltán (2010)

Blaskó Péter (2008, nem fogadta el a díjat, 2011)

Csákányi Eszter (2006)

Gálffi László (2007)

Gáspár Sándor (2009)

Gera Zoltán (2013) Kováts Adél

Hámori Ildikó (2014)

Hűvösvölgyi Ildikó (2015)

Kern András (2007)

Kováts Adél (2009)

Kubik Anna (2011)

Kulka János (2006)

Kútvölgyi Erzsébet (2008)

Lukáts Andor (2006) Mácsai Pál

Mácsai Pál (2014)

Mécs Károly (2013)

Oszter Sándor (2013)

Pap Vera (2013)

Pécsi Ildikó (2007)

Pogány Judit (2008)

Psota Irén (2007)

Reviczky Gábor (2012) Pécsi Ildikó

Rudolf Péter (2013)

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/25868/pics/14579757233605524_800x600.jpg
díj,lista,Saul fia,Vegyes vágott
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?