Ekkora baromságot is régen láttunk – Deadpool

Nyakunkon az Öngyilkos osztag, a Batman Superman ellen, Amerika kapitány: Polgárháború, egyszóval tele van a padlás szuper- és képregényhősökkel és most itt van az X-Menből ismert Deadpool is. Kell ez nekünk?

Kell, pontosabban ha már itt van, rá kellet jönnünk, hogy ez hiányzott eddig a szuperhős-érából. Nem csak látványos, hanem kimondottan szórakoztató, vicces és laza a Deadpool, ami már úgy kellett a sablonos képregényfilmek mellé, mint egy falat kenyér.

Bevallom, sosem voltam nagy rajongója a Marvel és DC-filmeknek, nem rohantam egyből a moziba, ha megjelent a legújabb Bosszúállók, vagy a számtalan X-Men-filmek egyike, de tudomásul vettem, hogy profik, látványosak és izgalmas világot teremtenek a nézőknek. A Deadpool viszont más volt, amit már az előzetesekből és a különböző promóciós anyagokból is egyértelműen le lehetett szűrni. Féltem attól, hogy a túlzott jópofáskodással akarják kompenzálni majd a béna filmet, de szerencsére csalódnom kellett.

Bár tény, hogy a történet két mondatban összefoglalható: Wade Wilson (Ryan Reynolds), az egykori zsoldos rákos lesz, ám egy illegális kísérletsorozat következtében nem hogy nem hal meg, hanem szuperképességekre tesz szert (némi mellékhatással), ezután pedig nem jöhet más, mint bosszút állni a kísérletet végző főgonoszon, és élni a szuperhősök életét, de nem a megszokott módon. És a lényeg a „nem megszokotton” van, mivel Deadpoolként Wilson egy arrogáns, tenyérbemászó, inkorrekt figura, aki imád ölni, két agyvelőloccsanás között poénkodik és még saját külsejét is egy heréhez hasonlítja. Felütésként kell ennél több?

Végre kaptunk egy olyan világot és egy olyan anti-szuperhőst, aki nem veszi komolyan magát, a negyedik falat áttörve a nézőket is bevonja életébe, viccelődik saját valós (Ryan Reynolds-féle) és fiktív önmagával, az X-Men univerzum tagjaival és elcseszett életével. Mert szuperhősnek lenni sem mindig egyszerű, és amíg eddig mindenki vérkomolyan űzte ezt a mesterséget, addig Deadpool igazán emberi, szerethető baromarc lett. A film nem csak főhősében, de hosszában is eltér a már megszokottól: csupán kb másfél órát kapunk a sorozatos humor- és akcióbonbonokból, viszont ez a közel 100 perc bőven elég is. A mozi elejétől a végéig tömény poénáradat, pörgős, látványos, úgy ahogy annak lennie kell, viszont a humorforrás leginkább önreflexivitásában és popkulturális utalásokban gyökerezik, amitől nem csak a negyedik, hanem egy sokkal nagyobb fal is leomlik a film során. A néző állandó bevonása és az egész Marvel univerzum könnyedebb felfogása nagyon jól működik, nem lesz túlzó és fárasztó, inkább friss, és lendületes, ami már bőven ráfért erre a műfajra. Reynolds (aki szörnyet bukott már egyszer a Zöld Lámpással) fürdik szerepében, és még saját, Lámpásbéli fiaskóját is sikeresen kigúnyolja, ahogy a túlzottan is komolykodó hőstársainak mozijait is. Nem válik ripaccsá, vagyis válik, de kimondottan jól áll neki, mert ehhez a karakterhez ez kell, és természetesen mi sem bánjuk, hogy nem csak a világ megmentéséért kell izgulnunk, hanem röhöghetünk is másfél órát a vászon előtt.

A cinikus, mocskos humorral játszó film igazi csemege a futószalagon gyártott képregényfilmek között, ahol a protagonista egyben az antagonista is, aminél nincs is izgalmasabb, pláne akkor, ha a főhős feje egy heréhez hasonlít.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/24984/pics/lead_800x600.jpg
akció,Deadpool,képregény,Kritika,Marvel,Moziba be!,szuperhős
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?