Ambivalens babahorror – A fiú

A két legnehezebb filmes műfaj a vígjáték és a horror. Mindkettő a zsigeri reakciónkra épít elsősorban, de persze vannak fokozatok: minél összetettebb egy mozi, annál jobban válik a vígjáték (nevetés, felszabadulásérzet stb) és a horror (félelem, borzongás, szorongás) minőségivé és így egyfajta intellektuális és hatásos élményt kapunk az ösztönös reakciók mellett. A fiú nem ilyen, mégis szerethető.

A fiú is az alapvető ösztöneinkre hagyatkozik, de a könnyebbik utat választja. Nem azt mondom, hogy minden horrornak művészi magasságokban kell szárnyalnia, de minél lappangóbb, árnyaltabb a félelmet kiváltó dolog a vásznon, annál mélyebb nyomot hagy. A fiú ennek az ellenkezője, egy habkönnyű darab, ami nyilván nem jó egy horror esetében, viszont nem lehet rá „haragudni”.

A műfaji sajátosságokat teljesen követi, olyannyira, hogy nem csak a zsáner elemeinek tárházát vonultatja fel, hanem számtalan ilyen filmet láthattunk már ezelőtt. Adott egy bébiszitter, Greta (Lauren Cohen), aki sötét múltjától menekül Amerikából Angliába, hogy kicsit kiszellőztesse fejét, és a munkába temetkezzen. Egy ódon kúria két idős lakója várja, hogy Greta beköltözzön hozzájuk pár hónapra, hogy amíg ők nyaralnak, addig gyerekük ne maradjon magára. Ám a gyerek igazából egy ijesztő porcelánbaba, Brahms, aki csak néz, van, és bámul és bámul. Persze, ez csak egy baba, a szülők meg tök bolondok, de naná, hogy egy idő után egyre furcsább dolgok történnek az öreg épületben, ahol csak Greta és a fura játékfiú van.

Aki már látott hasonló babás horrort (akad bőven: Annabelle, Halálos hallgatás, Gyerekjáték), az szinte már látta A fiút is és mégsem. Annak ellenére, hogy kliséhalmazt kapunk, mégis szerethető, mivel nem veszi komolyan magát, így megbocsátható minden kiszámíthatósága. Az ijesztő elemek mellett humorral is játszik a film (bár szerintem nem mindig szándékosan), így pedig egyértelműen azon horrorok csoportjába tartozik, amitől nem lesz rémálmunk, nem nézünk be lefekvés előtt az ágy alá, viszont legalább kellemesen szórakozunk másfél órán keresztül. A megszokott ajtónyikorgás, furcsa zajok és elmozdult tárgyak mellett viszont fordulattal is rendelkezik a mozi, ami üdítően hat, bár amolyan visszafogott módon, de legalább nem egy szokványos finálét kapunk. Érezhető, hogy a készítők a főcsapáson haladva ki-kitérnek azért a megszokott mederből, és amíg elsőre (vagy sokadjára) azt hisszük, hogy „aha, megint egy parababa film”, mindig akad egy-egy apró, de felcsillanó mozzanat, ami miatt nem unjuk, és nem utáljuk A fiút.

A film nagy része még így is klisés és steril marad, de a jobbra való törekvés egyértelműen érződik, így a középszer és a meg nem újulás miatt mégsem lehet annyira bosszankodni A fiúval kapcsolatban.

http://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/24552/pics/lead_800x600.jpg
horror,Kritika,Moziba be!
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?